Virágh András Gábor

A magyar szonáta történetének három fejezete kel életre január 24-én a Bartók Emlékházban.


1857-
A koncerten elsőként Liszt h-moll szonátája szólal meg, amit 1857-ben mutattak be Berlinben. A zongoránál a Liszt-tanítvány Hans von Bülow ült, az ő játékát elismerték, de a darab meglehetősen hűvös fogadtatásra talált, és ez a hozzáállás a következő évtizedekben sem változott. Az olasz zongoraművész-zeneszerző, Ferruccio Busoni volt az, aki felismerte a darab nagyszerűségét, és az elvárásokkal nem törődve, a szakma és a közönség felháborodását is vállalva 1900-ban műsorra tűzte a h-moll szonátát, de az elfogadásra még évtizedeket kellett várni.

1926-
A Zongora Éve volt Bartók számára az 1926-os év. Egy zongoraverseny gondolata is foglalkoztatta, az előre lekötött európai és amerikai turnék is új darabokat kívántak: júniusban a családot vidéki nyaralásra küldte, így kizárólag a munkára koncentrálhatott. Az ekkor megszülető, három tételes Zongoraszonáta – újító szellemiségével – szintén mérföldköve lett a szonáta történetének. 

2020-
A koncert záró-darabja egyben ősbemutató: Virágh András Gábor már a második alkalommal komponált Fülei Balázs kérésére: 2012-ben A Hold arcai című darabot, 2018-ban pedig a három tételből álló Szonátát, amit ezen az estén hallhat először a közönség.

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a legjobb böngészési élményt nyújtsa.