Mi mindenre van szükség ahhoz, hogy három-négy, egymást nem ismerő muzsikus egymásra hangolódjék, és együtt tudjon játszani?

Rigában 1919-ben alapították meg a Lett Zeneakadémiát, első rektornak pedig a harminc éven át a híres szentpétervári Konzervatóriumban tanító lett zeneszerzőt, Jāzeps Vītolst nevezték ki, aki értelemszerűen a pétervári tradíciókra alapozta a zeneoktatást.

1830. november 2-án a húszéves Chopin kocsira szállt, hogy maga mögött hagyja Lengyelországot, és Párizsban kezdjen új életet.

Amikor a berni Konzervatórium egyik hegedűs növendéke, Alexander van Wijnkoop és tizenhárom diáktársa 1962-ben megalakította a Camerata Bernt, elhatározták, hogy csakis karmester nélkül, és állva fognak játszani.

Tekinthetjük-e a kottát receptnek, az előadást pedig az elkészült ételnek? Mi történik, ha kizárólag recept alapján játszik a művész? 

A zenei világ egyik legrangosabb kamarazenekara, a Camerata Bern, amely a közelmúltban olyan vendégművészekkel játszott együtt, mint Vadim Repin, Heinz Holliger, Maurice André, Jean-Pierre Rampal, Gidon Kremer, és Schiff András – február elején a Zeneakadémia Nagytermében Fülei Balázzsal ad közös koncertet.

Bécs, 1795. A hatvanas évei elején járó, Európa-szerte ünnepelt Haydn hazatér Angliából, ahol még a királyi család is maradásra akarja bírni, és befejezi a C-dúr zongoratriót. Ugyanekkor és ugyanitt a huszonöt éves Beethoven, aki mindenáron a zeneszerző-fejedelem Haydntól szeretne tanulni, elkészül a c-moll trióval.

Az ünnep meghitt hangulata, de a magány és az elmúlás érzete is átszínezi az idős Liszt tizenkét darabból álló, Karácsonyfa című ciklusát.

Szenvedélyes túrázóként több mint hatvan éven át járta a Mátrát.